Interior photos by Imre Kiss, photos of the book by Ádám Urbán
---
Pictorial Collective
People of Petőfi Streets – A subjective photographic view of Hungarian society
May 10 – June 21, 2024
Benedictine Pannonhalma Archabbey (Pannonhalma, Hungary)
June 22 – October 1, 2023
Capa Center (Budapest, Hungary)
In the two centuries since his birth, it has been fashionable to wonder what national hero and 19th century poet Petőfi would think today. We were more curious to know what he would see if he were to set off on his cross-country journey now: how do Hungarians live today?
In Hungary, most streets are named after Petőfi, and if we put all 2800 of them together, we could go as far as the Atlantic Ocean. Nine members of the Pictorial Collective documentary photography collective have photographed the 266,000 residents living in the Petőfi Streets over the past year and a half. The imaginary Petőfi Street being outlined in their pictures, which extends beyond the borders of Hungary, provides a subjective view of contemporary Hungarian society.
The cult of Sándor Petőfi grew enormously already in the 19th century, and it is almost burlesque how every political system in the last two hundred years has tried to appropriate the actualized image of Petőfi. No one could remain indifferent to Petőfi, who quickly became a national vates, so all the regimes named many cultural buildings, libraries, barracks, and streets after him. The public space renaming campaigns, which ran in several waves, avoided Petőfi, after whom, for example, in the hardline Stalinist Rákosi dictatorship of the 1950s, many streets were named that had until then borne the names of the Habsburg monarchs. Not the most important public spaces in the towns and villages, as these were reserved for people and slogans directly linked to communism, so our photographers explored the by-streets of villages and towns.
In the last two centuries the world, including Hungary, has moved forward a lot. We have developed more since the Mid-19th century Hungarian Reform Era than in the 800 years since the founding of the Hungarian state up to that date. There was of course room for improvement, as in Petőfi’s time most of society was still made up of the illiterate peasantry. But looking at the Pictorial Collective’s photographs today, it is highly doubtful that “all men” can “lift the horn of plenty in one happy equality” and Petőfi would probably not suggest today either that “no more wandering, Canaan is here, let us rejoice!” [1]
What is striking in the pictures is not the abject poverty and misery, because that is not what the photographers encountered most often during their travels, but the folk do-it-yourself aesthetics that embellish the grey, often to mask the insecurity of livelihood. And yet our environment affects us constantly. But is the name really binding and does the genius loci, the spirit of the place, work? Is it important who are our streets named after? Does Petőfi’s spirit have an impact on the pupils of a primary school named after him?
Petőfi was clear to all in his poems, just as the primary meaning of documentary photography is easy to decode. But there is much more to be retrieved from the poems and the photographs, especially the entire photographic material: the whole is more than the sum of its parts. In another two hundred years, when our descendants look back, what will they see? Depopulated villages or more rapid further development?
Over time, every photo becomes more interesting. Let us also try to look at these photos of our present from the perspective of an imaginary future, it can be an illuminating experience, especially if you keep Petőfi’s lines in mind:
“Blue woodlands of the past, they spread behind,
In front are future’s sowings, green, aligned.
One’s far, yet will our bond not sever,
The other’s out of reach for ever.
Like this I wander ways and press
On in the barren wilderness,
And crest-fallen, roam the bare
Present, which is forever there.” [2]
István Virágvölgyi
Curator
[1] Sándor Petőfi: The Poets of the Nineteenth Century (excerpts), Pest, January 1847 (translation: Edwin Morgan)
[2] Sándor: Petőfi: Blue woodlands of the past, Szalkszentmárton, before 10 March 1846 (translation: Leslie A. Kery)
---
CREDITS
Exhibiting photographers: Róbert László Bácsi, János Bődey, Bálint Hirling, Balázs Mohai, Simon Móricz-Sabján †, Zsófia Pályi, Ákos Stiller, Ádám Urbán és László Végh, members of Pictorial Collective
Curator: István Virágvölgyi
Project coordinator: Emese Bíborka Szakács
Graphic design: Rubecz Tamás, Nagy Áron (Escript Design)
English translation: Kosztyu Zsolt
Copy editing: Károly Csala
Photo printing, mounting and framing: LFP Giclée Factory
Printing: Quarts Studio
Installation: Imi Kmetz, István Mészáros
Technical coordinator: István Zoltán Bodor, Márk Pócs
Special thanks: Tibor Borzák, László Bagi (Forbes), András Hajdú D., Gábor Csemez and Tamás Prajczer (GeoX), Ágota Mucsi, Péter Nemes, Áron Nagy, Ria Németh (Petőfi Literary Museum), Erzsébet Bali (Head of the Őszikék Home for the Elderly), Mrs. Kornél Ballon family support worker, Judit Barabás, Dr. Balázs Kiss and his family, Zsolt Kardos, Ágota Magai, Balázs Szálinger, Cintia Krisztina Virág (marketing and and press officer of Petőfi Theater Veszprém)
Opening speech by poet Balázs Szálinger (in Hungarian)
Opening remarks by curator István Virágvölgyi (in Hungarian)
ALBUM
Pictorial Collective Photographic Association, Budapest, 2024
Editor: István Virágvölgyi
Texts: Balázs Szálinger
Book design: Ákos Polgárdi (Submachine)
English translation: Austin Wagner
Printed by: Pauker Printing House
Print run: 600 Hungarian and 200 English copies
ISBN 978-615-02-0260-0 (ENG), ISBN 978-615-02-0268-6 (HUN)
---
PRESS
Patakfalvi Dóra, Ajpek Orsi: Petőfi (utcák) népe, hej! (Telex)
Bihari Ágnes: Jó, hát akkor itt fogunk élni – Petőfi utcák népe (HVG – A mű)
Büszkeség a Petőfi utcában lakni – régi fotókon a költőóriás emlékezete (24.hu)
Karip Tímea: 266 ezren a Petőfi utcából (Index)
Kiss Péter: Petőfi itt és most – A Capa-központ új kiállítása (kultura.hu)
Egy dokumentarista magyar fotóscsapat kiállítása nyílt meg Budapesten (Kossuth Rádió)
Rácz Anna: Az összes Petőfi utcát bejelölték a térképen (Librarius)
Szentimrei Kristóf: Akvarell (Katolikus Rádió)
\\\
HUNGARIAN
///
Pictorial Collective
Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról
A születése óta eltelt két évszázadban divat volt azon töprengeni, mit gondolna ma Petőfi. Mi inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy ha most indulna vándorútjára, vajon mit látna: Hogyan élnek ma a magyarok?
Petőfiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon, ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk. A Pictorial Collective dokumentarista fotós kollektíva kilenc tagja a Petőfi utcák 266 ezer lakóját fotózta az elmúlt másfél évben. A képeiken kirajzolódó, határon túlra is átnyúló képzeletbeli Petőfi utca a mai magyar társadalomról ad szubjektív látleletet.
Petőfi Sándor kultusza már a 19. században nagyra nőtt, az pedig szinte burleszkbe illő, ahogy az elmúlt kétszáz évben minden politikai rendszer magához próbálta hajlítani az aktualizált Petőfi-képet. A gyorsan nemzeti vátesszé emelt Petőfi iránt senki nem maradhatott közömbös, így az összes rezsim róla nevezett el rengeteg keze ügyébe kerülő művelődési házat, könyvtárat, laktanyát és utcát. A több hullámban futó közterület-átnevezési kampányok pedig elkerülték Petőfit, akiről például a keményvonalas sztálinista Rákosi-diktatúrában is tonnaszámra nevezték át az addig Habsburgokról elnevezett magyarországi utcákat. Persze nem a települések legfontosabb közterületeit, hiszen azokat a kommunizmushoz közvetlenül köthető embereknek és jelszavaknak tartogatták, ezért fotósaink is inkább a falvak és városok mellékutcáiban kutakodtak.
Az elmúlt két évszázadban rengeteget mozdult előre a világ és benne Magyarország is. Többet fejlődtünk a reformkor óta, mint az államalapítás óta addig eltelt 800 évben összesen. Persze volt honnan, Petőfi korában a társadalom nagy része még írástudatlan zsellérekből állt. A Pictorial Collective mai fényképeit elnézve azért mégis erősen kétséges, hogy „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”-e már, és Petőfi valószínűleg nem gondolná ma sem, hogy „megálljunk, mert itt van már a Kánaán”. [1]
A képeken nem a mélyszegénység és a nyomor a szembeötlő, mert nem is ezzel találkoztak leggyakrabban a fotósok országjárásuk során, hanem a szürkeséget szépítgető népi barkácsesztétikával, ami gyakran a létbizonytalanságot hivatott elfedni. Pedig környezetünk folyamatosan visszahat ránk. De vajon a név tényleg kötelez és működik a genius loci, a hely szelleme? Fontos, hogy kiről nevezzük el az utcáinkat? Hatással van Petőfi szellemisége egy Petőfiről elnevezett általános iskola tanulóira?
Petőfi verseiben közérthetően fogalmazott, ahogy a dokumentarista fotográfiák elsődleges jelentése is könnyen dekódolható. De a versekből és a fényképekből is, pláne a teljes fotóanyagból sokkal több kiolvasható: az egész több, mint a részek összessége. Ha újabb kétszáz év múlva visszanéznek utódaink, mit látnak majd? Végképp elnéptelenedett falvakat, vagy inkább további rohamos fejlődést?
Idővel minden fénykép érdekessé nemesül. Próbáljunk meg ezekre a jelenünket ábrázoló fotókra is inkább egy képzeletbeli jövő perspektívájából rátekinteni, tanulságos tapasztalás lehet, különösen Petőfi sorait fejben tartva:
„Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése;
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel.
Ekkép vándorlok az országuton,
Mely puszta, vadon,
Vándorlok csüggedetten
Az örökkétartó jelenben.” [2]
Virágvölgyi István
kurátor
[1] Petőfi Sándor: A XIX. század költői (részletek), Pest, 1847. január
[2] Petőfi Sándor: Mögöttem a múlt…, Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt